4. A minimalista cipőkről

2010.04.02. 13:27


A blog címében található „minimál cipőkről” ejtenék szót, mik azok a lehetőségek, amik elérhetőek itthon és a világban.


Minimalista futócipőket itthon elérni teljes méretválasztékban szinte lehetetlen. (Na, majd nyitok egy webshopot !:) ) Ezek lényege, hogy a lehető legvékonyabb talpuk legyen és a súlyuk is rendkívül kicsi, hogy a mezítláb futás élményét nyújthassák, ha hosszabb távot akarnánk futni (akár ultramaratont!), vagy hideg, illetve nagyon nedves a talaj. Ha igazán jó minimalista cipőt akarsz venni,akkor előtte járj, fuss pár hétig mezítláb, csináld meg a kis gyakorlatokat,amiket a futótechnika javításával kapcsolatban írtam és amikor már úgy érzed, hogy nincs kedved a szokott cipőidet felvenni akkor menj el a cipőboltba válogatni.  Ne feledd mezítláb a legjobb futni a lábbelikből meg igyekezzünk a lábunkat,lábujjaink mozgását, talpunk talajérzékelésünket legkevésbé befolyásolót választani! Lássuk az alternatívákat.
 

De előtte még:
TUDD HOGY EZEN LÁBBELIKBEN VALÓ GYALOGLÁS ÉS FUTÁS AZ ÁTLAGOS CIPŐK VISELÉSE UTÁN NAGYON KOMOLY MEGTERHELÉSNEK TESZI MAJD KI A LÁBAD IZMAIT! EZÉRT LÉGY TÜRELMES, ÓVATOS VELÜK, ELŐSZÖR CSAK RÖVID IDEIG (5-10 PERC) HASZNÁLD ŐKET ÉS KB. 2-3 HÓNAP ALATT FOG MEGERŐSÖDNI A LÁBAD HOZZÁJUK!
 

Verseny futócipők:

Közismerten kis súlyúak a versenyzőknek szánt futócipők, talpuk egész vékony, ami kevesebb párnázottságot jelent és jobb talaj érzékelést, de azért közel sem olyan,mint mezítláb érezni a talajt. Hátrányuk, hogy általában nem elég széles az orruk, tehát a lábujjaink össze vannak szorítva elöl. Minden ismertebb futócipő gyártó árul ilyeneket, itthon szerintem a Spuriban érdemes válogatni közülük. Érdemes a gyalogló versenycipőket is megpróbálni, mert azoknak még alacsonyabb a sarkuk. Neten viszont macera a méretük miatt a rendelés,de aki rutinos az talán jót fog rendelni. Természetesen a talpbetétek nélkül próbáljuk, hordjuk a cipőket, így közelebb leszünk a talajhoz és több hely lesz a lábunknak a cipőben!

Néhány nagyon jó választás:

Mizuno Wave Universe 3 (talán a legkönyebb és legtartósabb versenycipő!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

New Balance 205 RC(képen), 950 RC (gyalogló cipő), 750 RC (Spuriban is vannak )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adidas Adizero Rocket (ez van pl Decathlonban most), illetve nem versenycipő, de létezik még a Nike free amit még nem nagyon lehet beszerezni, de nagyon hajlékony a talpa, jól követi a láb mozgását.
 

Terra Plana Vivo Barefoot cipők:
 Bécsben, vagy neten lehet kapni, cipőformájúak, kinézetűek, de szélesebb orrészük van, a talpvastagságuk 3-4,5 mm-között változik, modellenként. Nagyon kicsi a súlyuk, talpbetét kivétele után nagyon jól lehet érezni a talaj egyenetlenségeit, a talpuk szúrásálló, rendkívül jók a különböző modelljeik, csak újrahasznosított anyagokat használnak és az egész gyártástechnológiájuk is igyekszik kerülni minden káros anyagot (pl van olyan talp szerkezetük amely nem igényel ragasztást! ) Itthon egy boltban lehetett kapni 1-1 modellt, de nem lesz több. Áruk 60-100 angol font között van, ami nagyon drága, viszont ha valaki megengedheti ezeket magának, akkor lesz egy nagyon jól kinéző városi cipője, vagy télre, hideg időre való (lásd EVO modellt a képen), amin senki nem veszi észre kívülről, hogy belül szinte mezítláb vagyunk.


 

Feelmax cipők:
 Talán ez a legminimalistább cipő, ami létezik. Több modell is van, de Magyarországon épp’ leáll a forgalmazással az itthon képviselet, szóval kb. 15.000 ft-ért meg lehet venni az eredetileg dupla ennyibe kerülő cipőket. Tehát a Lappa és a Panka (képen) modellekből van még pár darab a Nagymező utcai küzdősportos boltban. A Finn cég ezekhez a cipőkhöz fejleszttette ki a svájci kevlárokkal foglalkozó céggel a cipők talpát. A talpvastagságuk 1 mm!! A felsőrész neoprén és textil, ebben is van egy nagyon vékony talpbetét, ami rögtön ki is kerül a cipőből! A talp nagyon kopásálló, több motoros, sí és snowboardos ruha, kesztyű is használja már ezt a ruhák megóvására, de aszfalton azért elég hamar el lehet koptatni 1 mm-nyi anyagot! Persze erre is van gyógymód, amit később olvashatsz ebben a bejegyzésben! ( Hogy tudom csigázni az érdeklődést, mi? :) )


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vibram Five Fingers, alias VFF:
 Olyan, mint egy lábtyű, azaz 5 ujjas zokni, csak ez bőr, neoprén és Vibram gumitalpból van összerakva. Ez a legismertebb és legelterjedtebb minimalista megoldás napjainkban, ha valaki hosszabb távot akar futni és nem mezítláb teszi. Ultramaratonokat is szoktak futni benne,de ehhez nagyon komoly átállási idő kell cipőről mezítlábra!! Itthon a Mountex forgalmazza, bár most fog jönni az idei első szállítmány, közte a legnagyobb méretűvel, ami 47-es, azaz 29,85 cm körüli belül (+-0,4 cm). Hát nekem 30 cm a lábam, amin reméljük fog még nyúlni egy kicsit a drága. Ez sem örökéletű, de elég könnyen akár házilag is meg lehet varrni a szétszakadó bőr felsőrészt , a talp vastagság 4 mm, ami a Vibram talpak bakancsoknál már bizonyított kopásállósága mellett egy darabig elég kell hogy legyen. Többféle modell létezik, én a KSO-t rendeltem Képen), ez van annyira zárt felépítésű, hogy kavics nem megy a „cipőbe”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

Búvár cipők:
Igen! Jól olvastad! Búvárboltokban lehet kapni sziklás tengerparti sétákhoz, illetve tengeri sün ellen is védő, nagyon vékony gumis talpú neoprén cipőket. Ezek előnye, hogy olcsók, a neoprén ugyan nem szellőzik jól, bár vannak kevesebb neoprént és több szövetfélét tartalmazó verziók is. A full neoprénes csukák viszont melegek és nagyon jól nyúlik, tehát helyes méret választásakor egy szinte lábunkra öntött érzésünk lesz. Ideális lehet akár hidegebb időben futni velük, nem vízállóak, de vizesen is melegek. A legfontosabb megnézni a szabad lábujjmozgást és a súlyukat, mint lassan köztudott nagy lábam van! :) Ezért nem könnyű ilyen cipőt találni rám. A Decathlonban több verziót is megnéztem, nekem a Rucanor jött be a leginkább, ami csak 2600 ft körül van és talán 8-10 ilyen búvárcipőt lassabban koptatok el, mint egy drága VFF-t, vagy TPVB-t!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

Házi VFF:
Szegény ember vízzel főz, avagy mondom a tutit!  Végy egy futólábtyűt….na ilyet sem lehet igazán itthon kapni . Én pont az utolsó pár Kalenji lábtyűtt vettem meg a héten a Decathlonban, szóval most rendeltetni kell velük! 43-46 méretig van a legnagyobb verzió, ami egy cipőben még talán el is menne nekem, de ha rákenjük a talpára a pár hete már itthon is kapható Plasti Dip nevű folyékony gumit (ami megszilárdul levegőn), akkor az én 47-es körüli lábamra már neccessé vált a home made VFF. Egy kedves ismerősöm 42-43 körüli lábára tökéletes lett!
A lényeg hogy nagyobb lábtyűt vegyél és ne egy párat! Nagyon kényelmesen legyen rajtad, rá kell hagyni és fontos hogy az összes lábujjad tövéig érjen be a zokni, mert nekem csak az első ujjpercekig értek és elvesz a z ujjaim mozgásszabadságából! Meg lehet próbálni sima futózokni talpára is kenni, ha nincs lábtyűd. Illetve én a fentebb említett Feelmax cipő 1 mm-es talpát is ezzel a gumival fogom hamarosan bevonni, hogy ne lyukadjon olyan hamar ki a drága jó kevlár! A Plasti Dip-et boltban nem lehet kapni, de elviszik, elpostázzák neked. Lehet sprayben és kenhető kiszerelésben (mint egy festékes kanna) én ez utóbbit próbáltam. Egy réteget felkentem, ami elvileg ecsettel egyenletes felületen 0,1-0,2 mm-es réteget hoz létre, természetesen a zokni fel is szív valamennyit és jó vastagon kenetem, ráadásul 2 réteget. A száradás után egy 1 mm-nél vékonyabb gumitalpa lett a lábtyűnek, amibe érdemes még egy lábtyűt venni, mert a gumi a lábtyűnk belsejében is érezhető és ezt talán nem mindenki kedveli. Na ezért kellett a második lábtyű! A Plasti Dip előnye, hogy mosható, nagyon tartós, ha elkopik,akkor megtisztítás után újabb réteget lehet felvinni, szóval minden este futhatsz vele sosem kopik el a talpa! :) A youtube-on találtam olyat aki pár réteget vitt fel spray-vel és 30 km után még jó a talp. A lábtyű méretproblémámra talán legjobb lesz rendelni az Injinji cégtől, akikhez nagy reményeket fűzök, mert állítólag futólábtyűben ők a legjobbak. Itthon természetesen ezt sem lehet kapni, de neten 12 dollártól már lehet kapni őket. A Plasti Dip olyan 5000 ft körülre jön ki szállítással együtt. Szóval olcsó is, lábra van öntve, barkácsolsz is kicsit, tiszta élvezet!

 

Kalenji Run Fingers

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Injinji lábtyű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Plasti Dip

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

folyt. köv.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://minimalshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr311889429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palyi 2010.04.02. 21:32:50

Én a Vibram Five Fingers-el szemezgetek, kiváncsian várom a további írásokat. Főleg majd a cipőről!

Muq 2010.04.02. 22:11:27

Szia! Ha megérkezik a Mountexbe a VFF,akkor rögtön közzé teszem a hírt! Nekem a New Balance 205 rC, Feelmax Lappa(ami eg yzippzáras verziója a Pankának, egy Rucanor Aqua Shoe-m van és mivel ez egyetlen Kalenji lábtyűmet elajándékoztam mérethiba miatt, ezért hamarosan rendelek majd Injinji lábtyűt!

palyi 2010.04.02. 22:49:01

Eszembe nem jutott még, hogy lábtyűs zoknit vegyek futáshoz, de veszek egy párat fizetés után.

Muq 2010.04.03. 00:40:38

@palyi: Ha hosszabb futásokat is szoktál cipőben,akkor előfordulhat, hogy a lábujjaid között lejön a bőr, vagy hólyagos lesz, ezekre nyújt védelmet a lábtyű! Illetve VFF-t ilyennel tudsz hordani hideg időben.

palyi 2010.04.03. 12:17:35

@Muq: igen, pont erre gondoltam, mert ki szokta dörzsölni. Egyelőre csak cipőben futok, de tervezem, hogy kipróbálom mezítláb. A Vibram sima utca cipőként is érdekel.

Muq 2010.04.03. 14:20:07

A mezítlábat ajánlom,ha már jó idő van! A VFF mindenképp jobb,mint cipőben futni,kicsit védi a lábad, de ahhoz is erősödni kell és a legegyszerűbb, ha a talpad érzékenységét figyeled mezítláb, mert így nem sérülsz meg alattomosan,míg egy VFF-ben ez elő fordulhat, ha hirtelen többet futnál a kelleténél futnál! (Heti 5 perccel illik növelni a mezítláb futás adagokat, végülis ha okosan csináljuk,akkor kb. 3 hónap alatt 10 km körül futhatunk mezítláb sérülés mentesen!

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.04.09. 09:46:52

Lábtyűt a leggagyibb kínai boltban is kapni, csak talán kicsit több benne a műszál.
Ez a plasti dip jópofa, de nem óccsó. Én fugaszillal gondoltam megoldani, nemtom mennyire tartós, de abból is kapható sokféle. Majd küzdök :)

Muq 2010.04.09. 10:00:46

Ha látsz 47-48-as lábra, szellőzős, lycrás lábtyűt,akkor sikíts! A Plasti Dip nagyon strapabíró, amúgy egy dobozból kijön az én nagy lábamra is kb. 3 pár lábtyű. Amerikában a 70-es évektől kapható! A Fugaszilt nem ismerem,de megnézem! :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.04.09. 13:12:27

@Muq: A fugaszil szilikon alapú tömítőanyag :) Vízvezetékektől kandallókig mindenhol használják.

A kínai lábtyű bizonyára nem extra szellőzős anyag, de mivel nincs sarokkiképzése és hosszúszárú, a lábméret mellékes (feltéve, hogy a lábujjaid beleférnek )

Muq 2010.04.09. 21:50:44

@Bozót: Nem ismerem az anyag tulajdonságait, pl kopásállóság! Ez nem valami,ami habosodik? Talpnak a minél vékonyabb és rugalmasabb, kopásálló gumi az ideális! Ha elkészült, akkor írd meg a benyomásaidat!

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.04.10. 00:11:00

@Muq: Nem, nem habosodik, az a pur hab :)

Tömény szilikon, levegőn szárad és rugalmas, síma felületet képez, gyakorlatilag gumi. A felvitellel vannak gondjaim. A zokni rajtam kéne legyen, hogy rákenhessem a megfelelő helyre a gumit, de száradásig ücsörögni elég érdekes lenne.....Ráadásul valamennyi tuti átjön a zoknin és a lábamhoz ragad az egész cucc...

Muq 2010.04.10. 09:55:56

@Bozót: Erre van ötletem! :) Én egy nagyon vékony falú reklámszatyrot, nylonzacsit raktam a lábtyűbe, minden ujját, majd az egés zoknit kitömtem papírral(kisebb darabokat téptem az ujjához). Igyekeztem láb formájúra alakítani, de azt kalkuláld bele, hogy a talpalás után már nem olyan nyúlékony a zokni a talp miatt, szóval picit nagyobb zoknit talpalj,ami nem nyúlik sokat , ha felveszed!! Nekem is ezen úszott el, mert zokniként jó volt, de talpalva más kicsit szűk volt talpban, ui. ott nem nyúlt,annyit már. :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.04.11. 00:20:40

@Muq: Köszi, ez így a lelki szemeim előtt már nekem is megvolt, de pont ez volt a bajom vele, hogy lehetetlen pontosan reprodukálni a lábformát. No, majd talán játszom vele valamikor :) Egyelőre elvagyok totál meztélláb vagy totál cipőben :)

Virgo14 2010.08.03. 22:58:11

Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra. A Nike félmarathonra szeretnék menni, de mióta elkezdtem futni, mindig egyre jobban fájt a térdem, és a láb fejem. 12 km-es távig sikerült feltornásznom magam, de szinte már járni sem tudtam. Két hét szünet után tegnap újra elmentem futni, most azonban megpróbálkoztam a "természetes" futótechnikával. Ami egyből feltűnt az az, hogy cseppet sem fájt semmim, azonban esetlennek éreztem magam, és éreztem a vádlimat. Kb 2 km-t futottam így. Éppen cipő vásárlás előtt vagyok, így találtam rá erre a blogra. De most nagy dilemmában vagyok, mert ahogy láttam, azt javasoljátok, hogy csak mérsékelve szabad növelni a távot, és így szeptember elejéig biztosan nem érem el a félmarathoni távot. Ha nem változtatok a futóstíluson, akkor viszont nagy valószínűséggel nem bírják az izületeim.
Tudna nekem valaki tanácsot adni?

Köszönöm előre is!

Sziasztok

Muq 2010.08.03. 23:10:56

@Virgo14: Mi a fontos egy félmaraton lefutása versenyen, vagy az egészséged? Szerintem lefuthatod a félmaratoni távot verseny nélkül is!
Kezdésnek 5 perc javasolt az első héten, ami kb. 1 km. Mezítláb futottad, vagy csak más technikával?
A vádlid szinte 100% hogy nem fog felerősödni szeptember elejére.
Ha cipőt veszel ,akkor talán várj kicsit vele, úgysem kell a félmaratonra! Csinálj(vagy csinálok neked) egy Huarache-t !Abban pont jó ilyenkor futni és kb. 3000 ft az egész. Aztán ha nagyon cipőt akarsz,akkor vegyél egy nagyon vékony, hajlékony talpú cipőt, bár ezek közel sem lesznek olyan könnyűek és hajlékonyak,mint ez a szandál. De ha sokat futsz mezítláb, vagy huaracheban,akkor lesz fogalmad, hogy milyen jellegű cipőt keresel és jobbat fogsz választani, mint ha holnap vennél cipőt !

Virgo14 2010.08.03. 23:36:53

@Muq: Köszönöm a gyors választ! Igazából sejtettem, hogy ezt fogod mondani. Az a baj, hogy középiskolás éveim óta semmit sem sportoltam, aztán férjem lassan egy éve elég komolyan elkezdett sportolni, és gondoltam jó példát mutatva a család többi tagjának, én is nekiállok.
Eleinte csak a futás megszeretése volt a cél, ami olyannyira sikerült, hogy elterveztem, lefutom a félmarathont. Leszámítva, hogy kisebb-nagyobb fájdalmakkal, de szerintem egészen jól haladtam, a 10. alkalommal sikerült 12 km-ig jutnom.
Annyira ráhangolódtam a félmarathonra, hogy most nagyon csalódott vagyok :-(. Persze, a legfontosabb az egészség. De... Váltogatni a technikát nem lehet? Vagy egy vékonytalpú cipőben sarokraérkezős futás nem kivitelezhető? Lehet, hogy hülye kérdés, egyáltalán nem vagyok profi, se hozzáértő, csak... nem tudom. Szeretném lefutni.:-)
Amúgy abban hogy lehetek biztos, hogy jól futok? A "hagyományos" futás egy szokásos futócipőben valahogy adja magát. Most kipróbálva azt a futásmódot (hagyományos futócipőben), hogy nem a sarkamra érkezek, annyira esetlennek éreztem magam, ráadásul lassabbnak is, olyan idegen volt az egész. Ezt el lehet rontani?

Köszi

Muq 2010.08.04. 08:29:59

@Virgo14: Szerintem te is sejtheted a mostani válaszomat! :)
Inkább csalódott legyél, mint térdfájós hónapokig! :)
Úgy gondolod, hogy a sarokra érkezős térdfájdítóst kombinálnád egy vádlifárasztós, cipőben esetlen és lassú technikával, kétszeres távon, mint amit eddig valaha futottál?
Félmaratonnal ne is törődj! A jó példát akarod mutatni, ugye? :) Mind türelemből, mind egészségszeretetből, mind futótechnikából!? ;)
Sajnos a futócipők vannak rosszul tervezve! Próbálj mezítláb futni minden edzésed elején 5 percet és aztán cipőben is hasonlóan futni. A cipőkben nem érzed a talajt,amin egyensúlyoznod kell. :(
A lépésszámra is figyelsz, ui. a mezítlábas futásnál rövidebb a lépéshossz, de sokkal gyorsabb az ideális lépésszám(180 lépés/perc körül).

Virgo14 2010.08.04. 09:12:34

@Muq: Köszönöm szépen, igen, sejtettem. Elgondolkodok mindenképpen azon, amit mondtál, és a cipővásárlással várok. Köszönöm, hogy fogalkoztál a problémámmal, és főleg, hogy még a szandál készítést is felajánlottad.

Sony

Muq 2010.08.04. 10:41:50

@Virgo14: Szívesen! Kb. 20 perc alatt megvan bármikor, ha érdekel.

Kirándulófiú 2014.05.14. 07:30:38

Sziasztok!

5 ujjas futó zoknit (Kalenji v Injinji)
Hol tudok venni kis hazánkban?
süti beállítások módosítása