Köss a derekadra egy övet, akassz rá egy karabinert, vagy egy gyűrűt, ami nagyobb átmérőjű az öved szélességénél. A karabinert(gyűrűt) helyezd a hátadhoz a gerinchez. Végy egy erős zsinórt, kösd az egyik bokádra, majd fűzd át a karabineren. Ezután állj egy székhez a már köteles lábadat kissé rogyasztva, a másikat tedd a szék háttámlájára, lehetőleg minél közelebb legyen ez a bokád a fenekedhez. Ezután kösd meg a zsinórt ezen a bokádon is. (Tehát egyik bokádtól a másikig megy a kötél, keresztül a derekadon lévő karabineren.) 

A feladat: Egy lábon állsz, megtámaszkodsz a szék támláján és először ugorva próbáld megcserélni a lábaidat. Azaz egyik lábról a másikra ugrunk! Ha már ügyes vagy, próbálj meg segítség nélkül helyben futni. Érdemes epakolni mindent a közelből, ha véletlenül esnél egy bazi nagyot! :)

Mivel a zsinór hossza nem változik, ezért a lábváltáskor az egyik lábadat felhúzod a zsinórral a fenekedhez, mikor a másikon állsz.

Szerintem jó kis gyakorlat megszokni, hogy emeld a lábad magasra !

Ha kitaláltam volna valami újat, akkor megyek is a találmányi hivatalba! :)

Kicsit próbáltam 180-as tempóban, hát ugyan kajálás után voltam, de hamar kidöglesztett egy kis helybenfutás! :) Ja, és tegnapról még merev a vádlim is ! :)

Próbáljátok ki! 

 

 

Szerző: Muq

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://minimalshoe.blog.hu/api/trackback/id/tr21915386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.04.12. 20:08:55

Nem találtál ki újat :) OLvastam már az ötletet egy pár helyen, bár ettől még szerintem marhaság ;-)

Muq 2010.04.12. 20:32:02

:)) Miért érzem úgy, hogy sosem próbáltad még ki? :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.04.13. 01:30:34

@Muq: Nem próbáltam és eszemben sincs. Sztem marhaság. Majd ha tempó edzek, akkor emelem a sarkam, kötél nélkül is :)

Muq 2010.04.13. 10:45:48

@Bozót: Értem! :) Majdnem ugyanaz, bár ez szigorúbb a sarok emelésének magasságát illetően! :)
süti beállítások módosítása